KÖNYVEK

Muruganár egyszerre volt Ramana Maharsi legkiválóbb, célba ért tanítványa, s ugyanakkor mestere tanításának leghűségesebb, irodalmi szintű tolmácsolója, akinek életében és műveiben a feltétlen odaadás (bhakti) és az isteni tudás (dzsnyána) kettőse tökéletes egységet képez. A jelen munka a mester és tanítvány közötti kapcsolatnak egy olyan rendkívüli formáját mutatja be, amely nemcsak a hindu, de az egyetemes spiritualitás történetében is bízvást tekinthető páratlannak.

Intellektuális tisztánlátásra reménye sem lehet annak, akit egzisztenciális tisztázatlanságok terhelnek. Mert akinek lénye nem a legmagasabbra van beállítva, annak értelme lényeges pontokon szükségképpen el fogja véteni az igazságot – vallja a szerző, aki látásmódja eredetiségének köszönhetően izgalmasan újszerű gondolatokat fogalmaz meg a legkülönfélébb témákban, legyen az az inka életszemlélet rekonstrukciója, a hagyományos, keresztény és modern időfelfogás egymáshoz való viszonya, vagy legyen az a liberális totalitarizmus másság-kultusza, a (pszeudo)ezotéria és a baloldaliság rejtett összefüggései, vagy akár a zsidó és a keresztény messianizmus különbözősége.

René Guénonnak (1886–1951), a tradicionális szemlélet XX. századi újjáélesztőjének történelembölcseleti főműve egyedülálló mélységben vizsgálja a modern szemlélet principiális gyökereit, a minőség és a mennyiség, a idő és a tér, az egyformaság és az egység tradicionális és modern értelmezése közötti fundamentális különbséget, illetve fölvázolja azt a folyamatot, amelynek során a modern szemlélet a materializmus nyílt antitradicionalitásából kiindulva a spiritualitás és az ezotéria meghamisított formáin keresztül az ellentradicionalitás és ellenspiritualitás felé veszi útját.

Míg Jacob Böhme (1575–1624) legtöbb könyvének megértésére a szerző sajátos szimbolikus terminológiájának elmélyült tanulmányozása nélkül szinte reménytelen vállalkozás, addig a Christosophia nem kíván semmiféle előtanulmányt. A Christosophia ugyanis, ellentétben Böhme műveinek nagy többségével, nem teológiai-bölcseleti témájú, hanem elsősorban a misztikus út gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. A könyv kilenc fejezete közül A szent imádságról (3. fejezet) a kereszténység talán legszebb, legmélyebbről fakadó imáit tartalmazza; Az érzékeket felülmúló életről (6. fejezet) a keresztény misztika legtisztább megfogalmazásai közé tartozik, s rendelkezik azzal az erővel, hogy az olvasóban felébressze a misztikus törekvés vágyát; Az isteni szemlélődés becses kapuja (7. fejezet) pedig egyedülálló gondolati intenzitású és mélységű transzteológiai tárgyalása Isten, a világ és az ember egymáshoz való viszonyának. A kötet Makovnik Péter ihletetten szép fordításában látott napvilágot, s úgyszintén ő írt hozzá bevezetést, plasztikus képet adva benne Böhme személyiségéről.

Hosszú évek kutatói és feldolgozói munkájának eredményeként jelent meg a Jósa András Múzeum kiadásában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészete című, pazar kiállítású reprezentatív album. A 783 oldalas, 900 fotóval és rajzzal illusztrált népművészeti monográfia átfogó képet nyújt a megye népművészetének minden területéről. A 12 szerző tollából származó 19 tanulmány olvasmányos, közérthető stílusban foglalja össze a megye népművészetének sajátosságait a kazettás mennyezetű templomoktól kezdve a szőtteseken, pásztorművészeten keresztül egészen a gyermekjátékokig és a népviseletig elmenően. A kötet nemcsak a tudomány, hanem a nagyközönség számára is számos újdonsággal szolgál, hiszen közkinccsé teszi az eddig csak múzeumokban őrzött, a közönség előtt rejtve maradó legszebb népművészeti alkotásokat.

Egy közkeletű nézet szerint semmi sem idegen annyira a kereszténységtől, mint az ezotéria. Buji Ferenc könyve szerint ennek épp az ellenkezője igaz: az ezotéria és az exotéria, a keveseknek szóló titkos tanítás és a mindenkinek szóló nyilvános tanítás különbsége mélyen gyökerezik a kereszténységben, sokkal mélyebben, mint a többi nagy vallásban. Ahhoz, hogy a szerző rekonstruálni tudja a názáreti Jézus régóta feledésbe merült ezoterikus tanítását, évszázadok porát kellett lefújnia az evangéliumokról. Új könyvében nemcsak azt vizsgálja, hogy mi volt a tartalma ennek az ezoterikus tanításnak, hanem azt is, hogy az ezotéria és exotéria e markáns megkülönböztetésének miért kellett feledésbe merülnie a kereszténység története során, illetve hogy mi akadályozza újrafelismerését mind a mai napig. A titkos és a nyilvános tanítás e megkülönböztetése révén derül csak fény igazán arra, hogy Krisztus tanítása sokkal több a kétezer éve jól ismert vallási közhelyek puszta tárházánál.

Végeláthatatlanul lehet vizsgálni az evangéliumokat, mint ahogy a mai biblikus teológia teszi, ám az a módszer, amellyel rendszerint megközelítik őket, méltatlan ahhoz a szellemhez, amelyben születtek. Ha nem a »lélek« szellemében folyik az evangéliumok vizsgálata, hanem a »betű« szellemében, azaz lélektelenül, akkor az valóban csak arra jó, hogy öljön, s nem arra, hogy éltessen mint ahogy kötete elején fogalmaz a szerző. Buji Ferenc e munkájában az evangéliumnak azokra a részeire és tanításaira igyekezett ráirányítani a figyelmet, amelyek – nem lévén összhangban a modern és polgári Jézus-képpel – rendre félhomályban vagy egyenesen sötétben maradnak. Látni és láttatni az evangéliumokban azt, ami abban mind a mai napig botrány és bolondság, lefújni róla a kétezer éve ráülepedett port, eredeti frissességében és radikalitásában bemutatni a jézusi tanítást: ez a szándéka e kötettel a szerzőnek.

A szolipszizmus Descartes-tól a XIX. század végéig központi fogalma volt az újkori filozófiának. Maga a kifejezés két szóból áll: solum és ipsum – vagyis egyedül és önmaga, és tulajdonképpeni értelme az, hogy egyedül csak én magam vagyok, minden és mindenki más csupán saját tudatomon belül létezik. Ugyanakkor ez a kifejezés László András, a magyar tradicionális iskola doyenje révén központi fogalmává vált az iskola metafizikai tanításának is. Buji Ferenc könyve azt vizsgálja, hogy ebben a szolipszizmus-értelmezésében hogyan kapcsolódott össze a filozófiai szolipszizmus a tradicionális metafizikával. Eközben nemcsak e kapcsolat ellentmondásos természetére derül fény, hanem az olvasó éles képet kaphat az újkori filozófia zsákutcás fejlődéséről is, a keresztény, muszlim, hindu, buddhista és taoista metafizikai tanítások összehasonlító elemzése révén pedig feltárul a mögöttük meghúzódó egyetemes és örökérvényű filozófia: a philosophia perennis – amelyhez képest az egyes filozófiai iskolák csupán múló jelenségek. Mert a cél mellé lőni ezerféleképpen lehet, eltalálni viszont csak egyféleképpen...

Al-'Arabí ad Darqáwí (1737–1823) a legfontosabb és máig is virágzó maghrebi szúfí testvériség, a darqáwijja alapítója. E kötet, mely az ő spirituális leveleit tartalmazza, egyedülálló bepillantást enged a szúfik belső életébe, feladataiba, kűzdelmeibe, a mester és a tanítvány közötti kapcsolat rejtelmeibe, valamint azokba a spirituális gyakorlatokba, amelyek segítségével a mester rendkívűl hatékonyan képes tanítványát a végső cél felé vezetni. A kötetet egy csaknem másfélszáz oldalas bevezető tanulmány teszi teljessé, amely nemcsak a szerző spirituális elméletének és gyakorlatának elmélyült vizsgálatát nyújtja, hanem – a legfontosabb szúfí testvériségek bemutatásán keresztül – átfogó képet fest az iszlám misztikájáról is.

Hosszú évek kutatói és feldolgozói munkájának eredményeként jelent meg a Jósa András Múzeum kiadásában a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye népművészete című, pazar kiállítású reprezentatív album. A 783 oldalas, 900 fotóval és rajzzal illusztrált népművészeti monográfia átfogó képet nyújt a megye népművészetének minden területéről. A 12 szerző tollából származó 19 tanulmány olvasmányos, közérthető stílusban foglalja össze a megye népművészetének sajátosságait a kazettás mennyezetű templomoktól kezdve a szőtteseken, pásztorművészeten keresztül egészen a gyermekjátékokig és a népviseletig elmenően. A kötet nemcsak a tudomány, hanem a nagyközönség számára is számos újdonsággal szolgál, hiszen közkinccsé teszi az eddig csak múzeumokban őrzött, a közönség előtt rejtve maradó legszebb népművészeti alkotásokat.

A kötet Ratkó József életműsorozatának harmadik darabja, amely a költő prózai írásainak válogatott gyűjteményét tartalmazza. Az alapvetően költőként és drámaíróként ismert markáns hangú alkotó prózai munkássága méltó arra, hogy a különböző sajtóorgánumok szűkebb publicitása után most a hagyatékban maradt munkákkal egy kötetbe gyűjtve kerüljön a szélesebb nyilvánosság elé. Ezek az igényesen megformált, gyakran lírai szépségű és nagy nyelvi intenzitású írások ugyanis nemcsak a költő irodalom- és történelemszemléletébe, esztétikai elveibe és világnézetébe engednek bepillantást, hanem egyben izgalmas és hiteles kortörténeti tablót festenek a XX. század második felének irodalmi életéről és társadalmi problémáiról is. S mindezt egy szigorúan gondolkodó, szűkebb hazájáért és nemzetéért felelősséget vállaló, egyenes beszédű és gerincű ember szemszögéből.

Ramana Maharsi (1879–1950) a XX. század legtisztábban ragyogó személyisége, az upanisadok látnokainak igazi örököse, az évezredes indiai spiritualitás kiemelkedő képviselője, akinek szavaiban ott találjuk az örökkévalóság lélegzetét és India kvintesszenciáját (C. G. Jung). A kötet, melynek eredeti címe Be As You Are, szerkesztője, David Godman jóvoltából a Maharsi-irodalom legkiválóbb darabja, és átfogó módon tárgyalja az összes olyan témát, amely a Ramana Maharsival való dialógusok során felmerült. Az egyes fejezeteket megelőzően a szerkesztő bevezetései igazítják el az olvasót. A kötetet a fordító rövid utószava zárja.

Az asztrológia egyediségét – tudós kritikusai szemében botrányát – az adja, hogy idegen test a mai világban, mert az egyetlen olyan tradicionális tudomány, amely túlélte a régi világ pusztulását, s mind a mai napig képes integrálni azokat az új elemeket, amelyeket segédtudományai: a csillagászat és a pszichológia kínálnak számára.
Buji Ferenc legújabb munkája nem asztrológiai tankönyv, hanem az asztrológia belső rendszerének, egyedülállóan összetett és harmonikus szerkezetének bemutatása – s mint ilyen, mindenekelőtt az asztrológia belső működési mechanizmusának megértésében nyújt segítséget. A bolygóknak mint személyiségelemeknek, a jegyeknek mint személyiségtípusoknak, a házaknak mint a sors alapvető szegmenseinek, illetve a fényszögeknek mint ezek egymáshoz való viszonyának értelmezése révén bepillantást nyerhetünk a régi ember gondolkozásmódjába, antropológiai felfogásába, típus- és sorstanába. Ugyanakkor felnyílhat a szemünk egy olyan tudásra, amely a modern tudományokhoz képest is kivételes komplexitásban és mélységben, egyedülálló szisztematikussággal vizsgálja az emberi élet teljességét.

A halál nem zúzza össze azt, aki nem viseli testén romlott vágyainak ékszerét, mint ahogy a rabló sem koncolja föl azt az utazót, akinek nyakát nem ékesíti értékes aranylánc. – A halál nem ejti zsákmányul azt, akit nem mételyez a harag és az ellenségeskedés mérge, akinek szíve a maga sötétségében nem dajkálja a bírvágy sárkányát, s akinek elméjét a gondok rozsdája nem marja. – A halál nem pusztítja el azt, akinek testét nem lobbantotta lángra a ragaszkodás tüzes szenvedélye, mely éppúgy elemészt, mint ahogy a futótűz is elemészti az aratás előtt álló búzát. – A halál nem közelít ahhoz, aki bizodalmát Isten egyetlen folttalan és megtisztító Szellemébe veti, s akinek lelke a legfelső Lélek ölében nyugoszik.
A Jóga Vászistha az indiai védánta-bölcselet klasszikus, szépirodalmi rangú műve, mely az ember örök kérdéseire keresi a választ, s ezer év távlatából is van mondanivalója a ma embere számára.

Szentpétervár, 1914 júliusa. Max Reisenbach, a fiatal porosz arisztokrata gondtalan életére rávetül a közeledő háború árnya: váratlanul szembekerül fogadott hazája, a cári Oroszország felszított németgyűlöletével. Az utolsó békebeli nyár felgyorsult eseményeinek örvényében önkéntelenül is részesévé válik a tragédiát megakadályozni vagy éppen kiélezni próbáló körök konspirációinak. Miközben sikertelenül kűzd azért, hogy megőrizze kívülállását, egy nagyszabású, titokzatos összeesküvés közepébe csöppen, míg végül feladni kényszerül aranyifjú életét. A Farkas kora – az északi germán mitológia e kulcsfontosságú eseménye – az idők végezetén bekövetkező döntő csata szimbóluma, amikor a Walhallában összegyűlő harcosok Ódin hadisten vezetésével összecsapnak az óriásfarkassal, és a jövendölés szerint vereséget szenvednek.
Veres Zsuzsanna izgalmas és meglepő fordulatokat tartogató könyvének középpontjában egy olyan – ma már letűnt – embertípus áll, amelynek képviselői a történelem elszabadult apokaliptikus erőin is képesek felülemelkedni, s akiknek az események sodrában csak fokozódik tisztánlátásuk, megszilárdul férfias jellemük.

Izgalmas szellemi kalandra vállalkozik az az olvasó, aki kezébe veszi Buji Ferenc tanulmánykötetét; nemcsak azért, mert a könyv számos olyan kérdést vet föl, amely egy gondolkodó ember számára eleven, megoldandó problémaként merülhet fel, hanem elsősorban azért, mert egy olyan merőben új gondolkodásmóddal találkozhat, amely gyökeresen eltér a manapság megszokottól. A szerző képes arra, hogy elszakadjon a bevett tudományos és társadalmi nézetektől, gondolkodási sémáktól, közhelyektől, és teljesen friss szemmel, roppant eredeti látásmóddal vizsgálja tárgyát, legyen az a posztmodern művészet, a reinkarnáció, a matematika és a politika összefüggései, a keresztény lélektan, az evolucionizmus, a barokk alkímia vagy éppen Isten világszemlélete. A szerző számos szokatlan szempontot felvető vizsgálati módszere ugyanis alapos tárgyismerettel, szigorú és következetes logikával, elmélyült komolysággal ötvözve hoz meghökkentően új és elgondolkodtató végkövetkeztetéseket. Briliáns okfejtései, merészen eredeti gondolatai, szellemes megoldásai, elegáns stílusa minden tudományos igényt kielégítenek, ugyanakkor lebilincselően érdekes olvasmányt, komoly szellemi kihívást nyújtanak az érdeklődőnek.

Míg Jacob Böhme (1575–1624) legtöbb könyvének megértésére a szerző sajátos szimbolikus terminológiájának elmélyült tanulmányozása nélkül szinte reménytelen vállalkozás, addig a Christosophia nem kíván semmiféle előtanulmányt. A Christosophia ugyanis, ellentétben Böhme műveinek nagy többségével, nem teológiai-bölcseleti témájú, hanem elsősorban a misztikus út gyakorlati kérdéseivel foglalkozik. A könyv kilenc fejezete közül A szent imádságról (3. fejezet) a kereszténység talán legszebb, legmélyebbről fakadó imáit tartalmazza; Az érzékeket felülmúló életről (6. fejezet) a keresztény misztika legtisztább megfogalmazásai közé tartozik, s rendelkezik azzal az erővel, hogy az olvasóban felébressze a misztikus törekvés vágyát; Az isteni szemlélődés becses kapuja (7. fejezet) pedig egyedülálló gondolati intenzitású és mélységű transzteológiai tárgyalása Isten, a világ és az ember egymáshoz való viszonyának. A kötet Makovnik Péter ihletetten szép fordításában látott napvilágot, s úgyszintén ő írt hozzá bevezetést, plasztikus képet adva benne Böhme személyiségéről.

A kötet a magyar tradicionális iskolához tartozó szerzők, fordítók munkáinak bibliográfiai adatait tartalmazza, szerző szerinti felosztásban, 1594 tételben. A bibliográfia közli az egyes kötetek tartalomjegyzékét is, jelentősen megkönnyítve ilyen módon az érdeklődő vagy a kutató tájékozódását a magyar tradicionális irodalomban. A téma szerinti keresést alapos név- és tárgymutató segíti. A bibliográfiai részt egy közel hetven oldalas bevezető tanulmány előzi meg, mely az iskolát részint egyes fontosabb képviselőin, kiadóin illetve periodikumain, részint pedig történelmi-politológiai és metafizikai szemléletén keresztül mutatja be.

Végeláthatatlanul lehet vizsgálni az evangéliumokat, mint ahogy a mai biblikus teológia teszi, ám az a módszer, amellyel rendszerint megközelítik őket, méltatlan ahhoz a szellemhez, amelyben születtek. Ha nem a »lélek« szellemében folyik az evangéliumok vizsgálata, hanem a »betű« szellemében, azaz lélektelenül, akkor az valóban csak arra jó, hogy öljön, s nem arra, hogy éltessen – mint ahogy kötete elején fogalmaz a szerző. Buji Ferenc e munkájában az evangéliumnak azokra a részeire és tanításaira igyekezett ráirányítani a figyelmet, amelyek – nem lévén összhangban a modern és polgári Jézus-képpel – rendre félhomályban vagy egyenesen sötétben maradnak. Látni és láttatni az evangéliumokban azt, ami abban mind a mai napig botrány és bolondság, lefújni róla a kétezer éve ráülepedett port, eredeti frissességében és radikalitásában bemutatni a jézusi tanítást: ez a szándéka e kötettel a szerzőnek.

René Guénonnak (1886–1951), a tradicionális szemlélet XX. századi újjáélesztőjének történelembölcseleti főműve egyedülálló mélységben vizsgálja a modern szemlélet principiális gyökereit, a minőség és a mennyiség, a idő és a tér, az egyformaság és az egység tradicionális és modern értelmezése közötti fundamentális különbséget, illetve fölvázolja azt a folyamatot, amelynek során a modern szemlélet a materializmus nyílt antitradicionalitásából kiindulva a spiritualitás és az ezotéria meghamisított formáin keresztül az ellentradicionalitás és ellenspiritualitás felé veszi útját.

Al-'Arabí ad Darqáwí (1737–1823) a legfontosabb és máig is virágzó maghrebi szúfí testvériség, a darqáwijja alapítója. E kötet, mely az ő spirituális leveleit tartalmazza, egyedülálló bepillantást enged a szúfik belső életébe, feladataiba, küzdelmeibe, a mester és a tanítvány közötti kapcsolat rejtelmeibe, valamint azokba a spirituális gyakorlatokba, amelyek segítségével a mester rendkívűl hatékonyan képes tanítványát a végső cél felé vezetni. A kötetet egy csaknem másfélszáz oldalas bevezető tanulmány teszi teljessé, amely nemcsak a szerző spirituális elméletének és gyakorlatának elmélyült vizsgálatát nyújtja, hanem – a legfontosabb szúfí testvériségek bemutatásán keresztül – átfogó képet fest az iszlám misztikájáról is.

Intellektuális tisztánlátásra reménye sem lehet annak, akit egzisztenciális tisztázatlanságok terhelnek. Mert akinek lénye nem a legmagasabbra van beállítva, annak értelme lényeges pontokon szükségképpen el fogja véteni az igazságot – vallja a szerző, aki látásmódja eredetiségének köszönhetően izgalmasan újszerű gondolatokat fogalmaz meg a legkülönfélébb témákban, legyen az az inka életszemlélet rekonstrukciója, a hagyományos, keresztény és modern időfelfogás egymáshoz való viszonya, vagy legyen az a liberális totalitarizmus másság-kultusza, a (pszeudo)ezotéria és a baloldaliság rejtett összefüggései, vagy akár a zsidó és a keresztény messianizmus különbözősége.

Johannes Tauler (1300–1361), a középkori spiritualitás e messzefénylő csillaga a hírneves Eckhart mester és tanítványa, Heinrich Suso mellett a középkori domonkos misztika triászának harmadik nagy alakja. Általa vált teljessé az, amit két rendtársa elkezdett: míg ugyanis Eckhart tanításának elsődleges tárgya a misztikus Igazság volt, Susóénak pedig a misztikus élet, addig Tauler beszédei a misztikus út egyedülállóan gazdag és sokrétű bemutatását adják. Tauler azonban nemcsak a maga korában volt avatott vezetője a misztikus út vándorainak, hanem ma is bizalommal fordulhatnak tanításához azok, akik életüket szellemi feladatként fogják föl, s akikben ennélfogva megvan a készség és képesség a folytonos önmeghaladásra. A kötetet a fordító és szerkesztő bő hetven oldalas tanulmánya vezeti be a misztika vallásban elfoglalt helyéről, illetve magáról a tauleri misztikáról. A 32 beszédet mintegy százötven oldalnyi kommentár egészíti ki úgyszintén a fordító-szerkesztő részéről.

Ramana Maharsi (1879–1950) a XX. század legtisztábban ragyogó személyisége, az upanisadok látnokainak igazi örököse, az évezredes indiai spiritualitás kiemelkedő képviselője, akinek szavaiban ott találjuk az örökkévalóság lélegzetét és India kvintesszenciáját (C. G. Jung). A kötet, melynek eredeti címe Be As You Are, szerkesztője, David Godman jóvoltából a Maharsi-irodalom legkiválóbb darabja, és átfogó módon tárgyalja az összes olyan témát, amely a Ramana Maharsival való dialógusok során felmerült. Az egyes fejezeteket megelőzően a szerkesztő bevezetései igazítják el az olvasót. A kötetet a fordító rövid utószava zárja.

Alexander Schmemann (1921–1983) a XX. századi ortodox teológiai gondolkodás kiemelkedő képviselője. Noha Schmemann szakterülete az egyháztörténet és a liturgikus teológia volt, műveiben mindenekelőtt azt vizsgálta, hogyan képes megőrizni önazonosságát az egyház a modern kulturális környezetben. Noha Schmemann szerint az egyház, az állam és a kultúra relatíve tökéletes egysége a bizánci szimfóniában valósult meg, éppúgy elutasítja az ortodox teológiai gondolkodásban domináns konzervatív formalizmust, mint a kereszténység nyugati formáira jellemző modernista és önfeladó alkalmazkodást. Felfogása szerint a keresztényég csak önmaga lényegének megértése révén tud ellenállni a modernista szekularizmus túlnyomásának. A könyvet a fordító negyven oldalas utószava egészíti ki Alexander Schmemannról és az egyház jelenkori kihívásairól.

A kötet a magyar tradicionális iskola doyenjének, László Andrásnak (1941–) kvintesszenciális tömörségű metafizikai aforizmáit tartalmazza tematikus csoportosításban, név- és tárgymutatóval kiegészítve. Az aforizmák elsődlegesen a tradicionális metafizika elméleti és gyakorlati aspektusaival foglalkoznak, ezen belül olyan témákkal, mint például a halál és halhatatlanság, a rend és a szabadság vagy az idő és az örökkévalóság kérdéskörei. A kötethez tartozik Buji Ferenc harminchárom oldalas kísérőtanulmánya a tradicionális iskoláról, László Andrásról, a tradicionalitás és a modernitás viszonyáról, valamint olyan témákról, mint a transzcendentális monizmus (szolipszizmus), a sötét kor (az ind szemlélet kali-jugája) és a jobboldaliság, valamint a szabadság tradicionális és modern értelmezése közötti áthidalhatatlan távolság.

Ananda K. Coomaraswamynak (1877–1947) ez a kis könyvecskéje a metafizikai rangú tradíciók egyik centrális kérdésével, a spirituális önmegsemmisítés doktrínájával foglalkozik, amelynek lényegét egy X. századi bagdadi szúfí, al-Dzsunajd ekképpen foglalta össze: Magad nélkül teljesen Ő [Isten] vagy. Coomaraswamy a spirituális önmegsemmisítés eszméjét nemcsak buddhista és hindu, hanem keresztény és muszlim kontextusban is vizsgálja. A fordító bő tíz oldalas előszavában azt a közös fundamentumot vizsgálja, amely közös sajátja azoknak a módszereknek, amelyek egyfelől a mentális szféra állandó fluktuációjának koncentratív eszközökkel való megfékezésére törekednek (mint például a klasszikus jóga), másfelől az egónak a saját akcióin keresztül való felszámolására irányulnak (mint amilyen például a keresztény misztika).

Izgalmas szellemi kalandra vállalkozik az az olvasó, aki kezébe veszi Buji Ferenc tanulmánykötetét; nemcsak azért, mert a könyv számos olyan kérdést vet föl, amely egy gondolkodó ember számára eleven, megoldandó problémaként merülhet fel, hanem elsősorban azért, mert egy olyan merőben új gondolkodásmóddal találkozhat, amely gyökeresen eltér a manapság megszokottól. A szerző képes arra, hogy elszakadjon a bevett tudományos és társadalmi nézetektől, gondolkodási sémáktól, közhelyektől, és teljesen friss szemmel, roppant eredeti látásmóddal vizsgálja tárgyát, legyen az a posztmodern művészet, a reinkarnáció, a matematika és a politika összefüggései, a keresztény lélektan, az evolucionizmus, a barokk alkímia vagy éppen Isten világszemlélete. A szerző számos szokatlan szempontot felvető vizsgálati módszere ugyanis alapos tárgyismerettel, szigorú és következetes logikával, elmélyült komolysággal ötvözve hoz meghökkentően új és elgondolkodtató végkövetkeztetéseket. Briliáns okfejtései, merészen eredeti gondolatai, szellemes megoldásai, elegáns stílusa minden tudományos igényt kielégítenek, ugyanakkor lebilincselően érdekes olvasmányt, komoly szellemi kihívást nyújtanak az érdeklődőnek.

Ramana Maharsi (1879–1950) az advaita védánta legkiválóbb XX. századi képviselője, aki minden torzítás nélkül volt képes tolmácsolni a több ezer éves indiai bölcsesség gondolatait a ma emberének. A nyílegyenes ösvény két korai és egy aránylag kései művét tartalmazza, de a már huszonhárom éves korában született Ki vagyok én? is egy érett és a végső megszabadulást elért dzsnyání útmutatását képviseli.

Az alkímiai konjunkció Carl Gustav Jung (1875–1961) évtizedeken keresztül folytatott alkímiai kutatómunkájának legérettebb gyümölcse, tulajdonképpen alkímiai főművének, a Mysterium coniunctionisnak a zárófejezete, amelyben a szerző elérkezett a pszichológia és a metafizika határához. Ő maga úgy nyilatkozott e művéről, hogy csak ezzel lett pszichológiám végérvényesen a valóságba állítva, s mint befejezett egész történelmileg megalapozva. Ezzel teljesítettem feladatomat, elvégeztem munkámat, amely most már megállja a helyét. S abban a pillanatban, amikor elértem a talajt, a számomra tudományosan még felfogható végső határába ütköztem, a transzcendensbe, az önmagában vett archetipikus lényegbe, amelyről többé már semmiféle tudományos kijelentés nem tehető.

René Guénonnak (1886–1951), a tradicionális szemlélet XX. századi újjáélesztőjének történelembölcseleti főműve egyedülálló mélységben vizsgálja a modern szemlélet principiális gyökereit, a minőség és a mennyiség, a idő és a tér, az egyformaság és az egység tradicionális és modern értelmezése közötti fundamentális különbséget, illetve fölvázolja azt a folyamatot, amelynek során a modern szemlélet a materializmus nyílt antitradicionalitásából kiindulva a spiritualitás és az ezotéria meghamisított formáin keresztül az ellentradicionalitás és ellenspiritualitás felé veszi útját.